|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Nemes Attila 2001. április 18.Hatvanöt egyetemi tanár állásfoglalása. A Professzorok Batthyány Köre nyílt levele Lionel Jospin úrnak, a Francia Köztársaság miniszterelnökének Tisztelt Miniszterelnök Úr! Cigány (roma) honfitársaink egy csoportja nemrég tartózkodási engedélyt kapott Franciaországban. A Magyar Helsinki Bizottság elnöke negyvenedmagával nyílt levelet írt Önhöz, amelyben megköszönte a francia hatóságok eme intézkedését, alig burkoltan rasszizmussal, cigányüldözéssel vádolva meg a magyar társadalmat, a hatóságokat és a kormányt. A jelen nyilatkozat aláírói a honi politikai erkölcsök kemény bírálóiként és az európai értékek elkötelezett híveiként felelősségük teljes tudatában a következőket kívánják leszögezni ezzel kapcsolatban. A magyar nép számos etnikum keverékéből alakult ki. Ezeréves államisága során jó néhány népcsoportot fogadott be, majd a versailles-i békeszerződések következtében egyharmada kisebbségi sorba került, s így maga is megtapasztalta a kisebbségi lét keserveit. Nem véletlen, hogy a második világháború alatt befogadtuk többek között a franciák és lengyelek ezreit, napjainkban pedig a délszláv polgárháborúk menekültjeit. Tudatában vagyunk annak, hogy az 1956-os forradalom leverését követő kommunista terror elől menekülő honfitársainknak a nyugati világ számos országa, köztük Franciaország nyújtott menedéket. A magyarság együttérzést és segítőkészséget tanúsít az országban élő etnikai kisebbségekkel szemben is. Különösen vonatkozik ez a cigányságra, amely sajátos hagyományaival együtt a magyar nemzethez tartozik. Kultúrája a nemzeti kultúra része, nyomorúsága a nemzet nyomorúsága. A mai Magyarországon politikai, vallási, kulturális, de különösen etnikai különbözőség okán senkinek nem kell hátrányos megkülönböztetéstől, még kevésbé üldöztetéstől tartania. A cigány kisebbség a modern társadalomba való bekapcsolódás szükségét érzi, de annak óriási nehézségeivel nehezen boldogul, akárcsak Európa más országaiban. A jelenlegi magyar kormány a cigányság társadalmi beilleszkedéséért államilag finanszírozott felzárkóztatási programot indított el. Jelentős támogatást nyújt a cigányságnak oktatási és nevelési programok, tartósan munkanélküli cigányok részére nyújtott képzés keretében. Ugyancsak tetemes öszszeggel segítik a romák részvételét a közmunkaprogramokban. Államilag támogatják mind az országos, mind a helyi cigány kisebbségi önkormányzatok költségvetését stb. Mindezt természetesen az állampolgári jogon nekik juttatott segélyen kívül kapják. Magyarországon törvények garantálják a nemzeti és etnikai kisebbségek anyanyelvű hírközlési eszközeinek működtetését is. A Magyar Televízió mind a tizenhárom hazai nemzetiségnek készít anyanyelvi műsort. A jelenlegi magyar kormány a cigány kisebbség számára több sajtótermék mellett egy önálló civil sajtóirodát is támogat. Korántsem állítjuk azonban, hogy ezzel a roma kisebbség problémái meg lennének oldva, mint ahogy Európa-szerte sincsenek. Bajaik gyökere a hatékonyságra épülő dehumanizált modern társadalom és az emberi kapcsolatokban gazdag hagyományos viszonyok összeegyeztethetetlensége. A megoldáshoz a többség és a kisebbség kölcsönös jóindulata, megértése, türelme, sok munka, hosszú idő és természetesen még több pénz kell. Noha a türelem és a pénz időnként fogytán van, a jelenlegi magyar kormány és cigány partnerei sokat tesznek az ügy előmozdításáért. Árt azonban ennek a munkának az az ellenséges propagandakampány, amelynek sok megnyilvánulása tapasztalható napjainkban. A Professzorok Batthyány Köre a magyar tudós professzorok civil szervezete, és nem óhajtja sem kutatni, sem találgatni, hogy kiknek és miért érdeke az ország, a demokratikusan választott kormány, a magyar nép lejáratása, az Európai Unióba való felvétel akadályozása. Meggyőződésünk, hogy a zámolyi roma csoport ennek a háttérből irányított kampánynak eszköze és egyben áldozata. A cigányság leszakadása nem mai keletű, nem csupán magyar, hanem általános európai gond. Megoldása csak összefogással, türelemmel, a nevelési és képzési rendszerek hatékonyabb működtetésével képzelhető el. Kártékonynak tartjuk a nemzetünket rágalmazó nyilatkozatokat; ezek akadályozzák e gondok megoldását is. A Professzorok Batthyány Köre az eredményes munka mellett tesz hitet, és ahhoz kész minden lehetséges formában hozzájárulni. Ádám Antal, Berényi Dénes, Bitskey István, Borhidi Attila, Czvikovszky Tibor, Dubrovay László, Dux László, Falkay György, Fazekas András, Freund Tamás, Gáspár Zsolt, Gönczöl Éva, Görömbei András, Guczi László, Hámori József, Hernádi Ferenc, Hollósi Miklós, Imre László, Janszky József, Kalaus György, Keszthelyi Lajos, Kilár Ferenc, Király Zoltán, Klement Zoltán, Kóczy T. László, Kollár István, Kollár Lajos, Kopp Mária, Kovács László, Kőrös Endre, Kurutzné Kovács Márta, Lázár György, Lipták András, Lovas István, Lovas Rezső, Nagy Zoltán, Nemes Attila, Ormos Pál, Párducz Árpád, Pethes György, Prékopa András, Sajgó Mihály, Sándor Péter, Schneider Gyula, Sík Tibor, Sohár Pál, Solymosi Frigyes, Sonkodi Sándor, Sótonyi Péter, Szakoczai György, Szathmáry Örs, Szendrő Péter, Szentirmai Attila, Szilágyi László, Szőkefalvi-Nagy Zoltán, Sztaricskai Ferenc, Tamás Attila, Taxner Ernő, Tringer László, Tyihák Ernő, Vajna Zoltán, Varga János, Veress László, Verő József, Zimányi József. /Magyar Nemzet, ápr. 18./2010. május 19.Újságírókat vertek meg Kézdivásárhelyen, mert magyarul beszéltekSzombaton hajnali négy óra körül a Függetlenség utcában hat marosvásárhelyi fiatalt bántalmaztak zömében berecki ittas fiatalok. Nagy Botond és Benedek István, a marosvásárhelyi Népújság újságírója, Árendás István, a rádió munkatársa, a negyedik megvert személy Nemes Attila. A verésből Nagy Botond huszonhárom éves barátnőjének is jutott, őt ököllel ütötték meg. Nagy Botond elmondása szerint szálláshelyük felé tartottak, amikor szembejött velük két ismeretlen, egy román és egy magyar fiatal. A román azért kötött bele a marosvásárhelyiekbe, mert egymás között magyarul beszéltek. Egy harmadik személy közben bement a Sziklaszív vendéglőbe, ahonnan tíz-tizenegy fős csoportot hívott ki, és ezzel elkezdődött a tömegverekedés. Váratlanul, hátulról támadtak a hatos csoportra. A túlerőben levők agyba-főbe verték a hat marosvásárhelyit, a lányokat sem kímélték. Nagy Botond hat-hét nap között, Nemes Attila nyolc-kilenc nap között gyógyuló sebekről kapott törvényszéki orvosi igazolást. Benedek Istvánnak a karját sebezték meg rúgásokkal, de ő nem jelentkezett a törvényszéki orvosnál. A rádiós Árendás István agyrázkódást szenvedett. A bereckiek verekedés közben azt kiabálták, hogy ne beszéljenek magyarul — mondotta érdeklődésünkre telefonon Nagy Botond. Mivel valamennyi bántalmazott motoros, már hajnalban riasztották a kézdivásárhelyi motorosokat, akik valóságos hajtóvadászatot indítottak a támadók felkutatására. El is kaptak közülük párat, akiket reggel a rendőrség is előállított. Nagy Botond szerint nem igaz, ami a rendőrségi tájékoztatóban szerepel, a támadók nem hárman, hanem tizenhárman voltak. A bántalmazott újságírók írásos panaszt tettek le a kézdivásárhelyi rendőrségen. Az üggyel Szabó Levente foglalkozik. Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) ügyvezető elnöke, a Népújság főszerkesztő-helyettese arra kérte kézdivásárhelyi kollégáit, hogy éberen figyeljék a fejleményeket, mert az egyik támadó egy katonatiszt fia, a testvére pedig rendőr, ezért véleménye szerint el akarják tusolni az ügyet, és egyszerű utcai verekedésként akarják feltüntetni. Karácsonyi Zsigmond a sajnálatos esetről Ambrus Attilát, a MÚRE elnökét is értesítette. Habár a támadók nem tudták, hogy kik az áldozatok, első alkalommal fordul elő, hogy újságírókat bántalmaznak a céhes városban. Iochom István, Háromszék Erdély.ma 2010. május 20.Marosvásárhelyi újságírókat bántalmaztak!Abszurd helyzet: marosvásárhelyi magyar újságírókat vertek a Székelyföldön. Eddigi információink szerint nem azért érte őket a szombat éjszakai agresszió Erdély egyik legmagyarabb városában, Kézdivásárhely központi részén, mert újságírók, hanem azért, mert egymással magyarul beszéltek. Támadóik, akik pillanatok alatt agresszív falkává duzzadtak, kertelés nélkül kijelentették, nem tetszik nekik, hogy így társalognak. Nem csak azért furcsa az egész, hogy Gábor Áron szűkebb pátriájában történik mindez, még különösebb, hogy a verekedést kezdő bandában magyarok is voltak, vagy legalábbis olyanok, akik székelyesen, hibátlanul beszélték a nyelvünket. Vegyük úgy tehát, hogy nem újságírókat bántalmaztak, nem kollégáinkat és a velük levő barátokat, barátnőket támadták le barbár módon a nagy létszámfölényben levő agresszorok, hanem magyarságukért nemzettársainkat? Vehetjük, de semmivel se vigasztalóbb ez a változat. Ha már Kézdivásárhelyen se szólalhatunk meg nyugodtan anyanyelvünkön, akkor hova jutunk?! Mint mondják, a szóban forgó bandának nem ez az első ilyen fegyverténye, hosszabb ideje igyekeznek rettegésben tartani a helyi lakosságot. Az ottani rendőrség talán tudja is, hogy kikkel van dolga, mégse tett eddig semmi különöset a lebuktatásuk érdekében. Éppen ezért nem léphetünk csak úgy, szó nélkül tovább a történteken. A közvéleményt tájékoztató, formáló sajtósokként kötelességünk úgy viszonyulni az ilyen helyzetekhez, hogy máskor ott se és máshol se kerülhessen sor hasonló támadásokra. Nyomon követjük tehát a fejleményeket. Kollégáink feljelentették az egyelőre ismeretlen tetteseket, és törvényes eljárással próbálnak elégtételt szerezni. De hogy pontosan hogyan is estek meg a dolgok, arról szenvedő félként Nagy Botond újságíró-kollégánk számol be a következőkben. Túlerővel, orvul támadtak Nagy Botond Kézdivásárhelyi motoros barátainknál voltunk egy nagyszerű partin szombat este, ahonnan hajnalban, zuhogó esőben eljöttünk és gyalogosan indultunk a Hangya panzióban foglalt szállásunkra. Jó kedvünk volt, beszélgettünk, viccelődtünk, hat fiú és két lány. Nemes Noémi, a barátnőm, Vas Krisztina rezidens orvos, illetve Benedek István kollégám, Árendás István, a Marosvásárhelyi Rádió technikusa, Nemes Attila designer és jómagam. A Függetlenség utcában két "úriember" jött velünk szembe, egyikük durván meglökte a barátnőmet. Noémi visszanézett, mire az illető minősíthetetlen, magyarságunkban sértő szavakkal illette őt és minket – románul. Mi visszaszóltunk, hogy ezt mégis hogyan képzeli, mire magyarul beszélő társa közbeavatkozott és békíteni próbált, mondván, hogy a barátja apja rendőr és úgyis mindent elintéz, ne akarjunk balhét, mindenkinek jobb lesz és hasonlók. Mi ebbe beleegyeztünk és továbbindultunk a szállásunk felé. Három-négy lépést tehettem, amikor a hátam mögött kiabálást hallottam. Megfordultam és Nemes Attila barátomat láttam, ahogyan bekapja az első ütést, leesik, a többiek pedig rúgni kezdik – mint kiderült, a békítési szándék csak azért volt, hogy az utcán tartsanak: közben egy harmadik barátjuk a pár méterre lévő Sziklaszív vendéglőbe futott, ahonnan még hét-nyolc bátor harcos rohant ellenünk és támadt minket hátba. Én beugrottam a verekedők közé, hogy kimentsem Attilát, egyet adtam, de kettőt kaptam is, köztük egy halántékra érkező rúgást a hátam mögül. Benedek István alkarját szétütötték, Árendás Istvánt pedig úgy fejbe rúgták, hogy arccal a kockakövekre esett és elvesztette az eszméletét. Utána újra Attila ellen és ellenem fordultak, a telefonomat kirúgták a kezemből, ezüst karkötőmet lerúgták a csuklómról, miközben védekeztem. És azt kiabálták, hogy: Mit képzeltek ti, szemét magyarországiak, hogy gondoljátok, ide jösztök és beszélhettek nálunk csak úgy, magyarul? Attila védekezett, de ismét arcba ütötték, mire a barátnőm – Attila húga, vékony testalkatú, fiatal lány – a bátyja segítségére sietett és egyiküket orron vágta. Az illető erre megragadta a barátnőmet és a szemem láttára legalább egyszer ököllel halántékon ütötte. Én hagytam azt, aki velem foglalkozott és az illetőt megtámadtam, de közben hátulról lerúgtak. Krisztina a még eszméletlen Árendás Istvánnal volt elfoglalva, én felkeltem a földről, de addigra a támadók eltűntek. Felhívtam helybéli motoros barátaimat, akik négy autóval pár perc alatt a helyszínre siettek. Együtt bementünk a Sziklaszívbe, de támadóink már nem voltak ott. Közben a rendőrség is megjelent és együtt kerestük az utcákon az elkövetőket, de nem találtuk őket meg. Az őrsre mentünk, miközben motoros barátaim az utcákat rótták és kis idő múlva már telefonáltak, hogy valószínűleg berecki fiatalokról lehet szó. Szabó Levente nyomozó segítségével megírtuk a feljelentéseket. A rendőrség vasárnap délelőtt már rábukkant pár tettesre. Állítólag csak öten voltak, és közülük is csak három támadott. Ez több ok miatt is lehetetlen. Ők hárman – két román és egy magyar nemzetiségű fiatal – beismerték a dolgot, de azt mondták, mi kezdtünk románozni és ezért támadtak ránk. Ez sem igaz, soha, egyikünk sem mondott senkinek olyasmit, ami sértené annak nemzetiségét. Főleg nem négy, harminc körüli értelmiségi helyi, huszonéves suhancoknak. Egy hivatásos katona is volt köztük, aki állítólag nem verekedett, sőt, csitítani próbált. Lehet, hogy nem verekedett, de csitítást sem tapasztaltunk. És azt sem értjük, hogy legalább ő miért nem hívta a rendőrséget vagy a mentőket, amikor látta, hogy egy halántékon rúgott ember a földön fekszik percek óta. A dossziék a helyi rendőrség tájékoztatása alapján már az ügyészségen vannak. Per és kártérítési igények következnek. Nekem "csak" három fogamból törtek le darabok és az orrom, a szemem, Istvánnak pedig a karja dagadt el, de Attilát úgy szájba rúgták, hogy a felső hídja kettészakadt, négy műfoga csapostól tört ki az ínyből. Árendás Istvánt kórházba kellett vinni, enyhe agyrázkódást szenvedett. *** A lényeg: nem hagyjuk annyiban. Nem a személyes bosszú hajt, hanem a tény: akik ilyet csinálnak, tanulják meg, hogy az ember nem tehet akármit a kénye-kedve szerint. Hogy egy jogállamban nem maradhat következmények nélkül, ha valakinek a nemzetiségével csúfolkodnak, miközben a barátnőjét ököllel ütik. Hogy azért vagyunk emberek, mert állítólag felelősen gondolkodunk. Hogy Kézdivásárhelyen éjjel, zuhogó esőben is sétálhassunk az utcán – mert a tavaly őszi magyarverést is állítólag bereckiek követték el. Nem nagy a falu, kétséges, hogy szépszámú fiatalsága volna. Az ember állítólag azt kellene tegye, ami jólesne neki, ha vele is tennék. Sem társaim, sem én soha nem kötődtünk az utcán senkivel. Senki nemzetiségét nem tettük szóvá. Mindezeket elvárjuk fordítva is, és lépünk az ügyben. "Harcostársainknak" pedig gratulálunk a bátorsághoz. Ahhoz, amely legalább kétszeres túlerővel, aljas módon, hátulról támad és amelybe belefér a lányok ököllel verése. És ami a legszomorúbb: hogy lassan már meg sem lepődünk… N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2013. október 4.Hivatásos néptáncosok találkozója VásárhelyenOktóber 3-6. között Marosvásárhely ad otthont a 9-ik Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának. Az előadások helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyterme, ahol csütörtök este a Maros Művészegyüttes Fekete piros című előadásával vette kezdetét a találkozó. Az előadást és a hivatalos megnyitót egy fotókiállítás előzte meg a színház emeleti előcsarnokában, ahol négy fotós: dr. Boda Gábor, Nemes Attila, Bartus Levente és Barabási Attila Csaba fényképeit méltatta dr. Barabás László néprajzkutató. A száznál is több kiállított felvétel a Maros Művészegyüttes 2007 és 2013 között bemutatott produkcióiról készült. A megörökített előadások: A víz szalad, a kő marad, Mátyás király álruhái, Fehérlófia, Édes kicsi Jézusunk, Kőműves Kelemen, János Vitéz, Szem látta, szív szerette, Vannak vidékek és a nemrég bemutatott Fekete piros. Barabás László tárlatnyitó beszédében elmondta, a Maros Művészegyüttes Erdély legkorábban megalakult néptáncegyüttese: 1956 őszén jött létre. A falvakon ünnepre készültek, amikor a Székely Népi Együttes előadásait várták. A ’70-es években váltás állt be a néptánc koreografálása, színpadra vitele tekintetében, ez befolyásolta a marosvásárhelyi társulat koncepcióját is. A rendszerváltást követő években nehézségekkel küzdött, 2007 óta pedig egy folyamatosan felfele ívelő időszak kezdődött, ami ma is tart. „Megfigyelhető, hogy egyrészt ragaszkodnak ahhoz, hogy a néptáncot kevés változtatással állítsák színpadra, ugyanakkor a táncszínház felé is irányulnak” – mondta a néprajzkutató. A felvételeket készítő Boda Gábor Budapestről jár Marosvásárhelyre, mint mondta, öröm volt számára megismerkedni a Maros Művészegyüttessel és betekintést nyerni annak műhelymunkáiba is. Bartus Levente arról beszélt, nem is tudja, mi volt előbb: a kíváncsiság vagy a fényképezés utáni vágy. Ahogy fogalmazott, a közönségnek egy előadás, ha véget ért, már csak emlék, a fotós számára viszont munka, hiszen még otthon dolgozik a felvételeken. Barabási Attila Csaba, az együttes igazgatója készítette a legtöbb fotót, hiszen ő van a legtöbbet a táncosok között. A nagyszínpadon Kilyén Ilka műsorvezető ismertette a négynapos találkozó programját, az öt erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttest. Köszöntötte a vendégeket és a közönséget Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei önkormányzat alelnöke és Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. A találkozó ideje alatt műhelybeszélgetésekre, közönségtalálkozóra és táncházra is várják a szervezők az érdeklődőket. Pénteken 13 órától az Udvarhely Táncműhely Tündér Erzsébet táncos mesejátékkal lép színpadra, 20 órától a Nagyvárad Táncműhely a Nagyvárosi bujdosók című előadását mutatja be. Szombaton 17 órakor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a János Vitézt, 20 órakor a Háromszék Táncegyüttes A tékozló fiú sorsjátékot viszi színpadra. Vasárnap a 19 órakor gálaműsort a szervezők és vendégeik az október 6-i megemlékezésnek, az aradi vértanúk emlékének szentelik. Antal Erika Maszol.ro 2015. május 4.Arany János-életműdíjat kapott a MTA-tól Benkő SamuLovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn az MTA 186. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, az Arany János-életműdíjat és az Akadémiai Újságírói Díjat. A jelentős tudományos munkásságú külhoni magyar tudósok elismerésére szolgáló 2015-ös évi Arany János-életműdíjat Benkő Samunak, az MTA külső tagjának adományozták. A Széchenyi-díjas kutató, a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének nyugalmazott főkutatója, az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnöke a díjat a magyar, főként erdélyi származású humán értelmiség szerepének és teljesítményének feltárásáért, valamint azért a több évtizeden át végzett, kiemelkedő kutatómunkáért kapta, amelynek során elkészítette Bolyai János kéziratainak katalógusát, értékelte életútját, levelezését, vallomásait, marosvásárhelyi kéziratait. „Munkásságával, szakmai presztízsével jelentősen hozzájárult az erdélyi magyar tudomány fejlesztéséhez. Életműve az erdélyi és egyetemes magyar tudományosság maradandó értéke" - hangsúlyozta a méltatás. A világhírű magyar diszkrét matematikai iskola egyik megteremtője és nemzetközileg is elismert személyisége, T. Sós Vera Széchenyi-díjas akadémikus vehette át az Akadémiai Aranyérmet. Az életműdíjnak számító rangos kitüntetést az MTA Elnöksége évente egy akadémikusnak adományozza kiemelkedő tudományos, közéleti, tudománypolitikai és tudományszervezői munkássága elismeréseként. Tizenhárom tudós vehette át kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként az MTA Elnöksége által adományozott Akadémiai Díjat. Akadémiai Díjban részesült Csabai István, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) komplex rendszerek fizikája tanszék egyetemi tanára „a tudományos adatbázisok fejlesztésében és elemzésében végzett multidiszciplináris kutatásaiért", Jakab Éva, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Kar római jogi tanszék tanszékvezető egyetemi tanára a Szerzők, kiadók, kalózok című monográfiájáért. Kőszeghy Péter, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon főszerkesztőjeként és jelentős részének szerzőjeként végzett kiemelkedő tevékenységéért vehette át az Akadémiai Díjat. Miklósi Ádámot, az MTA doktorát, az ELTE Természettudományi Kar etológia tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát az állati és emberi viselkedéskutatás nemzetközi szintű műveléséért, az összehasonlító etológiai kutatásokban játszott úttörő szerepéért ismerték el. Nemes Attila, az MTA doktora, az SZTE Általános Orvostudományi Karának egyetemi docense a „noninvazív kardiovaszkuláris képalkotó módszerekkel, kiemelten az echokardiográfia legújabb ágaival kapcsolatos széles körű kutatásaiért, a háromdimenziós echokardiográfia magyarországi bevezetéséért, a magyarországi kardiovaszkuláris képalkotó diagnosztika fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az Akadémiai Díjat. Papp Gyula, az MTA doktora, az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának egyetemi tanára a határeloszlás-tételek, a sztochasztikus folyamatok és a matematikai statisztika területén elért, nemzetközileg elismert kutatásaiért, Patonay Tamás, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar szerves kémiai tanszék tanszékvezető egyetemi tanára pedig a szerves kémiai kutatásban elért kimagasló eredményeiért, az oktatásban és a fiatal kutatók nevelésében kifejtett közel negyvenéves eredményes teljesítményéért, valamint a tudományos közéletben nyújtott munkájáért részesült az elismerésben. Tuboly Tamás, az állatorvos-tudomány kandidátusa, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar egyetemi tanára, dékánhelyettese „kiemelkedő eredményességű és töretlen lendülettel végzett állatorvosi virológiai és immunológiai kutatásaiért, az új vírusokkal és új típusú, növényalapú vakcinákkal kapcsolatos felismeréseiért és elméleti eredményeiért" részesült Akadémiai Díjban. Winkler Gábort, az MTA doktorát, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusát az építészettörténet, az urbanisztika, a műemlékvédelem és az építészeti tervezés területén kifejtett sikeres és eredményes szakmai, oktatói és kutatói tevékenységéért, a 19. század építészetének kutatása területén végzett iskolateremtő munkásságáért, nemzetközileg is elismert életművéért tüntette ki az MTA Elnöksége. Zsoldos Attilát, az MTA levelező tagját, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet kutatóprofesszorát a középkori Magyarország történetének feltárásában végzett több évtizedes, nemzetközi mércével is kiemelkedő jelentőségű, iskolateremtő munkásságáért, példaadó szakmai és kutatói kiválóságáért, valamint a Magyarország világi archontológiája 1000-1301 című alapművének elkészítéséért tüntették ki. Megosztott Akadémiai Díjban részesült kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseképpen a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai Intézetének három kutatója: Dobróka Mihály, a műszaki tudomány doktora, egyetemi tanár, Gyulai Ákos, az MTA doktora, professor emeritus és Ormos Tamás, az MTA doktora, egyetemi magántanár „az inverziós módszerek fejlesztése, sikeres gyakorlati alkalmazása, a több évtizedes fejlesztőmunka hazai és külföldi bemutatása területén elért közös eredményeiért" vehette át a kitüntetést. Az informatikai képzés és kutatás támogatása terén szerzett érdemei elismeréseként az MTA Vezetői Kollégiuma által adományozott Wahrmann Mór-érmet Bojár Gábor, a Graphisoft SE elnöke vehette át. Az MTA Elnöksége Akadémiai Újságírói Díjban részesítette Molnár Csabát, a Magyar Nemzet újságíróját kiemelkedő tudományos ismeretterjesztési tevékenységéért. MTI maszol.ro lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
